
| Az Iroda-MIX magazin |
|
|
|
|
Lapunkat 1995 – ben alapítottuk az irodai eszközök, berendezések, szolgáltatások, a papír-írószer szakma szakmai magazinjaként. Az Iroda-MIX az alapítástól 2008 végéig évente tízszer jelent meg, a szakmai olvasók számára közvetlenül postázva. 2009 – ben a lapot átstrukturáltuk : a tematikát és a formát meghagyva a fogyasztók felé fordultunk, illetve a megjelenések számát évi hat alkalomra szűkítettük. A szakmai közönség számára a korábbival megegyező módon ma is postai úton jut el magazinunk, de ingyenesen elérhetővé vált a felhasználók számára is : jelenleg országosan közel hetven szaküzletben vehető el lapunk a kassza környezetében, egyebek közt az Office Depot, Papír Kontur és a Pátria üzlethálózataiban is. Fontos partnerünk még néhány kiválasztott cégellátó-vállalkozás is, akik az árúval vagy az árú-számlával együtt küldik ki partnereiknek magazinunkat. 2010 novemberében újabb lépést tettünk a jelentősebb felhasználók felé : közel 500 hazai nagyvállalat irodaszer és IT beszerzőjének közvetlenül, névre szólóan küldjük ki az Iroda-MIX-et. Az új iránnyal együtt a példányszám is jelentősen megnőtt, 2010 júliusában 20.000 példányban jelentünk meg. A nagy-fogyasztó vállalatok, illetve az együttműködő szaküzletek listáját folyamatosan növeljük, 2011 év végéig szeretnénk minden 25.000 lakosnál nagyobb városban legalább egy üzletben elérhetővé válni. Lapunk 1998 óta huszonnégy másik magazin mellett tagja a hasonló tematikájú szakújságok nemzetközi sajtószövetségének az ISPA-nak ( www.ispanet.org ) Az ISPA mint szövetség az információ-áramlás mellett a társ-lapok leinformálhatóságát is biztosítja. |